Versenyeredmények
Helikon 2010
Helikon 2010
Vegyeskar: ezüst fokozat
Népdal: "Énekes rigók" népdalkör: ezüst fokozat
mai dal: Arany Eszter: bronz fokozat
Három csodaszép napot töltöttünk a Balaton fővárosában, Keszthelyen. A Mozart-mise kétszeri (győri és óvári) előadása után ez az esemény a megmérettetésen kívül jutalomkirándulás is volt énekkarunk számára.
Az 55 kórus a zsűri szavai szerint minden eddiginél magasabb színvonalon szerepelt a magyar középiskolások legrangosabb kórusversenyén. A diákok többsége fejből, nagy odaadással énekelt. Bárdos Lajos fia, Daróczi Bárdos Tamás volt a zsűri elnöke. És mi ebben a mezőnyben szereztünk ezüst fokozatot!
Énekes Rigóink szigetközi (hazai) népdalcsokrukkal szereztek ezüstöt. Halmos Béla zsűritag szerint (ő a világhírű Muzsikás együttes tagja) szép, egységes előadásukkal érdemelték ezt ki.
Arany Eszter egy rendkívül nagy ének- és egyben színészi tudást kívánó dallal (Mima dala a Vörös malom című musicalből) lepte meg iskolai szurkolótáborát. Egész biztosan a bronznál magasabb fokozatot is kaphatott volna - ha nem pont most kapott volna hangszálgyulladást.
Ajánlja fel adója 1%-át a
Zsidanits István
Alapítvány javára!
Adószámunk:
18529306-1-08
|
|
|